Rhapsody


Rhapsody

Szerettem volna egy kicsit hivalkodóbb mintával rendelkező asztalt, amit szerintem sikerült is. A minta neve Versailles, amit a kastély után kapott, ugyanis több helyiségében is megtalálható. Egy ennyire összetett laphoz, egyszerű lábakat gondoltunk, nehogy túl kaotikus legyen a megjelenése. Véleményünk szerint jó kontrasztot ad a pompa és az egyszerű vas találkozása. Ha valaki időtálló különleges asztalt szeretne, akkor melegen ajánlom a figyelmébe.

 


Asztallap anyaga

Európai tölgy, ami erős füstölés következményeként nyerte el barnás, aranyló színét. A lap felülete enyhén strukturált, így fokozva e minta szépségét. A lap 96 darabból áll, aminek az elkészítése és összeszerelése szigorúan kézzel készül, és nem kevés időt vesz igénybe. Nincs és nem is lesz két egyforma asztallap ebben a témakörben. Teljesen egyedi. Öröm volt ezen az asztalon dolgozni.

 

Láb anyaga 

Vas, aminek a felületét mesterségesen oxidáltuk, majd nyitott pólusú matt lakkal kezeltünk. Ennek a lakknak az a tulajdonsága, hogy engedi érni a felületet, így az egyre rőtebb lesz.

 

Méretek

Magasság: 780mm
Szélessége: 990mm
Hossz: 1970mm
Súly: 77 kg
Gyártási idő: 5-6 hét

 

Ár: 469.700 Ft


Megrendelem




Korszakok